Sminktetoválás

A tartós smink, vagy sminktetoválás egy olyan tartós pigmentációt hoz létre a dermiszben, mellyel a bőr állandó színeit fokozza azáltal, hogy akár a szemhéj, vagy a száj sminkeltnek tűnik.

Sminktetoválás kerül alkalmazásra olyan esetekben is, amikor mesterséges szemöldököt kell kialakítani, főként olyan embereknél, akik öregség, vagy súlyosabb betegség következtében az eredetit elveszítették. A sminktetoválás további felhasználási területei a fehér foltok, vagy hegek elfedése, vagy mellamputáció után az új mellbimbó udvar eredeti színének kialakítása, visszaállítása.

A sminktetoválás szabályozásai országonként, bizonyos esetekben államonként, megyénként változnak. Egyes helyeken a sminktetoválás kozmetikai vagy esztétikai engedélyhez kötött, míg máshol szigorúan tilos ezen eljárás lefolytatása.

Ausztráliában például tilos a sminktetoválást „tartós” szóval hirdetni, mivel köztudott, hogy a tetoválás idővel elhalványul és csak az első 3-5 évben mondható tartósnak. Egyesek azonban úgy vélik, hogy ez az álláspont nem áll összhangban azzal a ténnyel, mely szerint a tartós smink egy tetoválás és a tetoválás pedig egy állandó eljárás. Mielőtt a sminktetoválás bármelyik formáját is választaná, mindenképpen győződjön meg róla, hogy a kiszemelt kozmetikai szalon rendelkezik-e az egészségügyi hatóságok ehhez szükséges engedélyeivel, nem pedig csak egy általános szépség terápiához van jogosultsága.

A sminktetoválás története

A sminktetoválás a 20. század elejéig nyúlik vissza, bár eleinte ez a beavatkozást eltitkolták.

George Burchett, aki jelentős fejlesztéseket eszközölt a tetoválási technikákban az 1930-as években, amikor divatba jött a sminktetoválás, emlékirataiban írta le, hogy a szépségszalonok a nők tudta nélkül tetoválták őket, mint egy olyan arcbőrkezelésnek beállítván a dolgot, ahol növényi festéket injekcióztak be a bőrük felső rétege alá.

A sminktetoválás azonnali eredményei

Egy sminktetoválás élethűen képes visszaadni a tipikusan használt kozmetikai szerek által nyújtott színhatást, de elérhető vele egy természetes megjelenés is, mely éppen csak sejteti az arcon lévő leheletnyi sminket.

Mindez pusztán a felhasznált szín értéken, és a pigment mennyiségén múlik, teljes mértékben igazodva az ügyfél igényeihez, kívánságaihoz. Eleinte a sminktetoválás sötétebb árnyalatokat eredményezhet, melynek oka, a bőr külső rétegén (epidermis) maradt festék. A szín a gyógyulási folyamat első néhány napján elhalványul, amint a bőr felső rétege lehámlik, és helyébe új epidermális sejtek kerülnek.

A sminktetoválás tartóssága

A sminktetoválás hosszú évekig képes megőrizni a legjobb színhatást, mielőtt elkezdene halványulni. Hogy ez mennyi idő múlva következik be, az egyéntől és számos tényezőtől függ.

Ezek lehetnek környezeti, eljárási és/vagy egyéni tényezők. A napozás például elhalványítja a színeket. A felhasznált pigment színe és mennyisége szintén kihatással van a sminktetoválás tartósságára.

A sminktetoválás végeredménye öröm a legtöbb ember számára, azonban nem kívánt eredmények ebben a szakmában is születnek. A leggyakoribb panaszok, hogy túl sötét, rossz a szín, aránytalan, egyenlőtlen, vagy pedig túl nagy. A sminktetoválás képzett és tapasztalt szakembere az esetek többségében tud segíteni ezeken a problémákon. A túlságosan nagyra sikerült sminktetoválás azonban komoly kihívás. Ilyen esetekben a költséges pigment halványítási technikák és/vagy eltávolítás lehet az egyetlen megoldás.

A sminktetoválás eltávolítása

Akárcsak a normál tetoválást, a sminktetoválást is nehéz eltávolítani.

Lézeres, vagy műtéti megoldás jöhet ilyenkor számításba, azonban a sminktetoválás eltávolítása fájdalmasabb és fáradtságosabb, mint maga a tetoválás folyamata.

Wellness - FitnessKapcsolatMédiaajánlatAdatvédelemOldaltérkép
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.