Ultrashape

Az Ultrashape cég olyan megoldást talált 2000-ben, mely ezek után feleslegessé teszi a zsírleszívást és egyéb sebészeti beavatkozásokat. Olyan forradalmi újítást hozott az alakformálás terén, mely tökéletes megoldás a sebészkés elkerülésére, hatékonysága magas fokú, már az első kezelés mérhető eredményeket produkál. Tökéletes alakot érhetünk el általa, minden felesleges zsírpárnától megszabadulhatunk gyorsan és fájdalommentesen. Az ultrashape technológiát sebészek és orvosok fejlesztették ki annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az alakformálás egyszerűbb módját az erre alkalmas páciensek számára.

Az ultrashape technológia lényege, egy ultrahang kezelés segítségével a zsírsejtek megrepednek és felrobbannak, azután felszívódnak. Ez egy fókuszált ultrahang hullám segítségével jön létre, mely előzetes vizsgálat révén, pontosan oda irányítódik, ahol a nemkívánatos sejtek vannak. Nagyon fontos, hogy a zsírsejtek szétroncsolódása során a környező sejtek nem sérülnek, az erek, idegek és a kötőszövet teljesen épek maradnak. Ezt úgy érik el, hogy az ultrahang kezelés számítógép-vezérelt és nagyon pontosan fókuszált, egészen pontosan a zsírsejtekre irányul. Annak köszönhetően, hogy az energia lökéshullámokban érkezik, nem jelentkező hőhatás, mint a régebbi ultrahangos készülékeknél.

Az ultrashape kezelés során biztosak lehetünk az egyenletességben, hiszen a kezelő egy adott pontra csak egyszer tud lökéshullámot kibocsátani. Munkáját elősegíti egy jelen idejű háromdimenziós kép, mely folyamatos visszajelzést ad a bőr alatti folyamatokról. A kezelendő területet már korábban meghatározza egy orvos. A diagnózis pontosan meghatározza a területet és a zsírtartalmat, minden belső mozgást és deformálódást figyelembe véve. Ez is része az ultrashape kezelés tökéletes kivitelezésének. A zsírsejtek felrobbantása után egy része felszívódik a szervezetben, a sejthulladék, amik képtelen a felszívódásra, természetes úton, a májon keresztül távozik a szervezetből. Így valóban mondhatjuk azt, hogy a nem kívánt zsírsejtek megsemmisülnek az ultrashape kezelés folyamán. Ez egyfajta garancia arra, hogy az eljárás végleges.

Az ultrashape technológia nemtől függetlenül alkalmazható, akár férfi, akár nő esetében. Alapvetően átlagos vagy enyhén túlsúlyos páciensekre lett tervezve az eljárás annak érdekében, hogy a szükségtelen műtéti beavatkozásokat és azok komplikációit ily módon elkerülhetővé tegyék. Nem javasolt olyan páciensek esetében, akiknél a zsírréteg vastagsága nem éri el a másfél centit.

A kezelendő területet az határozza meg, hogy mennyire teszi lehetővé az ultrashape kezelést a területen lévő zsírszövet vastagsága. Leggyakoribb alkalmazási terület a has, a derék, comb és a mellek, ez utóbbi esetében alapos orvosi vizsgálat előzi meg az eljárást.

Az ultrashape eljárás nem javasolt májbetegség, anyagcsere zavar, véralvadási zavar, terhesség, hasi sérv, bármilyen implantátum, továbbá szívritmus szabályozó esetén. Ezen kívül aszpirin rendszeres szedését is feltétlenül függesszük fel a kezelés ideje alatt.

A tényleges ultrashape kezelés átlagosan másfél órát vesz igénybe.  Semmilyen fájdalomcsillapítást nem igényel, az eljárás teljesen fájdalommentes, a páciensek teljes komfort érzetről számoltak be. Az ultrashape kezelés mennyisége a konzultáció során kerül meghatározásra szakorvos által, a legtöbb esetben két vagy három alkalom szokott lenni. Az eljárás után nincs szükség felépülési időre. Minimális kellemetlen égető érzés és bőrpír előfordulhat, mely a kezelést követő néhány órán belül megszűnik. Ettől eltekintve nincs szükség felépülési időre vagy utókezelésre, azonnal folytathatjuk aznapi tevékenységünket, ennek alapján láthatjuk, hogy az ultrashape felhasználóbarát és ebből következően költség hatékony is.

Az ultrashape kezelés lehetővé teszi, hogy azok a zsírpárnák is megszűnjenek, melyeket nem sikerült eltüntetni sem diétával, sem testmozgás során. Az első kezelés után azonnal tapasztalhatunk több centiméteres, szemmel látható körfogat csökkenést. Az ultrashape kezelés önmagában is garantálja a tartósságot, mindezek ellenére a tökéletes eredmény érdekében érdemes a kezelést követően zsírszegény, rostokban gazdag diétát követni, továbbá megnövelni a napi folyadék bevitelt. A rendszeres testmozgás még jobban kiemeli az eredményt és a bőrt is feszesíti. A bőrfeszesítő készítmények ebben még nagy segítségünkre lehetnek.

A fentiek alapján láthatjuk, hogy az ultrashape kezelés egy biztonságos eljárás, mely legalább annyira hatékony, mint bármilyen plasztikai műtét, mégsem kell kés alá feküdnünk az alakváltozás érdekében. Nem utolsó sorban, az ára meg sem közelíti egy műtéti beavatkozás költségeit.

Wellness - FitnessKapcsolatMédiaajánlatAdatvédelemOldaltérkép
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.